• Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben

Szüreti Felvonulás és Ünnepség 2015.

Magyarnándor településen 2015. szeptember 19-én (szombaton) került megrendezésre a Szüreti Felvonulás és Ünnepség. A helyiek és szomszédos településekről érkező emberek, díszes ruhába öltözve a gazdabolt előtt már kora délután fél 3-tól gyülekeztek.

A díszes kompánia végül 3 órakor indult meg. A falu központjában a bolt előtti téren táncoltak egyet, majd a kisbíró beszéde után indult tovább menet. A Fő útról a Rákóczi útra kanyarodva a művelődési ház mellett vonult végig a sokadalom, majd a Mikszáth utca sarkán ismét táncra pördült a tömeg.

A kiállást követően, az Ifjúság úton haladtak tovább, majd az Iskola utcához érkezve újra a szokásos táncparkett helyszínére érkeztek. Szinte minden utcasarkon már kisebb csoportokban várták a felvonuláson résztvevőket, akiket finom süteménnyel és pohár borral is megvendégeltek az illetékesek.

További képek a Galériában

A menyecskék megpörgetését követően már csak a művelődési ház előtt álltak meg. A díszes felvonulás után, művelődési ház fedett szabadtéri színpadán folytatódott tovább az ünnepség. A kisbíró beszéde után a frissen szedett szőlő darálásra és sutulásra került, majd az elkészült mustból mindenki kedvére fogyaszthatott. A továbbiakban szomszédos településünkről, Cserháthalápról érkezők műsorát, valamint a Mikszáth tánccsoport előadását láthatták a kedves érdeklődők.

Az előadások megtekintését és a csoportkép készítését követően mindenkit finom gulyáslevessel és süteményel vendégeltek meg a szervezők. Az étkeztetés után kezdődhetett az esti bál, melyen szép számban vettek részt a helyiek.