• Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben
  • Magyarnándor Képekben

I. világháborús emlékmű átadása és megáldása

Magyarnándor község polgármestere Sándor István, Balla Mihály Országgyűlési Képviselő úr, valamint a Képviselő-testület jelenlétében, ünnepség keretein belül adta át a település központjában található felújított I. világháborús emlékművet. Az ünnepélyes átadásra, valamint megáldásra, 2016. december 14-én (szerdán) 10.00 órakor került sor.

Sándor István, igényesen elkészített meghívót küldött a településen és a környéken élő lakosok számára, mely a meghívó funkcióján kívül egyfajta emlékként is szolgál, s ezzel egyben a tiszteletét is kifejezni az elhunyt katonák érintett családjainak. A falu népességéhez viszonyítva, nagy örömünkre szép számban megjelentek az ünnepségen.

A kedves megjelentek Vaskor Gábor szavalásában (Kőszegi Albert - Kántor tanító) Hősök napjára írt versét hallhatták, majd Sándor István köszöntő beszéde után Balla Mihály is megosztotta ünnepi gondolatait. Végül, de nem utolsó sorban Ipolyi Károly településünk plébánosa, felszentelte és megáldotta az emlékművet. Ezt követően került sor a felújított emlékhely megkoszorúzására.

Továbbá közös énekükkel Illés Mária (Debercsény község polgármester asszonya) és Gulyás Géza (Mohora község polgármestere) is közreműködtek. A médiától Hegedűs Henrik újságíró, valamint az Ipoly tv munkatársai: Saliga Zsófia és Salgai Bence is tiszteletüket tették ünnepségünkön.

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik megjelentek ünnepségünkön, hiszen önök nélkül nem jöhetett volna létre ez a színvonalas és emlékezetes esemény.

Az I. világháborús emlékmű felújításának támogatói:

- Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság

- Lágymányosi János | vállalkozó

- Köszönjük a felújítás lehetőségét, valamint a felújításban résztvevők munkáját.

- Boldizsár József | BOLDI-KŐ Kft.

- Magyarnándor Község Önkormányzata

Hegedűs Henrik cikkét itt olvashatják: Letölthető dokumentum

További képek a Galériában